A kínos csendnek külön akusztikája van. Nem hangos, mégis mindent betölt. Ezek a poénok ebből a térből dolgoznak: abból a néhány másodpercből, amikor mindenki egyszerre bán meg valamit.

1.

– Van még kérdés?

A terem elhallgatott úgy, mintha közös megegyezéssel mindenki feladta volna az életet.

2.

– Ez vicces volt, nem?

– Abszolút. Csak belül nevetünk, hogy ne ijedj meg.

3.

– Mondtam valami rosszat?

– Nem. Többet is.

4.

– Most miért hallgattok?

– Mert mind ugyanazt gondoljuk, és egyikünk sem akarja elkezdeni.

5.

– Azt hittem, ez jobb ötlet lesz.

– Mi is. Pont ez a legnagyobb közös élményünk.

6.

– Véletlenül túl őszinte voltam?

– Igen. Mármint üdítően. Egy kicsit pusztítóan is.

7.

– Ezt most úgy értetted…?

– Nem. De most már én is kíváncsi vagyok, hogyan sikerült így mondanom.

8.

– Beszéljünk másról.

– Jó ötlet. Erről például soha többé.

9.

– Akkor ezt benéztem.

– Igen, de legalább közösségi élménnyé tetted.

10.

– Most mi legyen?

– Szerintem mindenki tegyen úgy, mintha ez nem történt volna meg. Holnaptól.

11.

– Én csak segíteni akartam.

– És milyen szépen dokumentáltad a kudarcot.

12.

A kínos csend soha nem kellemes, de humorban aranybánya. Mire mindenki rájön, hogy menekülni már késő, a helyzet rendszerint már viccesebb, mint menthető.