Amikor a bolti pénztárnál nem nekem koszontek vissza
Egy fárasztó nap végén ugrottam be a boltba, mar minden mozdulat automatikusan ment. A pénztárnál allt egy ismerősnek tűnő férfi, en pedig teljes bizonyossággal ráköszöntem, hogy szia, de régen láttalak. O zavartan nézett rám, majd illedelmesen bólintott. Ezen felbuzdulva meg azt is hozzátettem, hogy hat igen, meg mindig ugyanugy nezel ki. A mondat után lett gyanus, hogy ez nem bokkent hangzott, hanem valami nehezen vedheto megjegyzésnek. A férfi mögül ekkor kikerült egy masik ember, akit valójában köszönteni akartam. Kiderült, hogy teljesen idegennek beszeltem ugy, mintha legalabb közös gyerekkorunk lett volna. A pénztáros lány mindent hallott, és eppen azt a fajta udvarias arcot vagta, amit akkor szoktak, amikor valaki mas helyett is erzed a kínosságot. En onnantól mar csak annyit akartam, hogy a kártyás fizetés hiba nélkül menjen, de persze pont akkor kért PIN-kódot, en meg a zavarodottságtól egyszer el is rontottam. A sor kozben allt mögöttem, és biztos voltam benne, hogy mindenki azt gondolja, en vagyok a felnőtt ember, aki idegenekkel kezd improvizált barátkozást a tej és a zsemle fölött.