A vasárnapi ebéd, ahol egy mondat után mindenki a tányérját nézte
A családi ebéd addig teljesen békés volt, amíg nagymamám ki nem hozta a rántott húst. Én pedig valamiért úgy éreztem, most jött el a nyers őszinteség ideje, és megkérdeztem: „ez most az a hús, amit múltkor mindenki túl keménynek mondott?” A baj nem is az volt, hogy csend lett. Hanem az, hogy túl hosszú csend lett. Anyám úgy nézett rám, mint aki hirtelen megbánta a teljes nevelési projektet. Nagymamám letette a tálat, és mosolyogva csak annyit mondott: „nem, ez az, amit most mindenki finomnak fog mondani”. Azóta sokkal óvatosabban végzek családi gasztrokritikát.