A tanár hangját utánoztam, és csak a mondat végén vettem észre, hogy mögöttem áll
A történelemtanárunknak volt egy jellegzetes szokása: minden fontosnak szánt mondat előtt összeszorította az ujjait, hunyorgott egyet, és azt mondta, „ezt most jegyezzétek meg nagyon”. Lyukasóra hangulat volt, a fél osztály szétcsúszva ült, én pedig úgy gondoltam, itt a pillanat, hogy előadjam a tanári verziót. Felálltam, utánoztam a mozdulatot, és már a harmadik „ezt most jegyezzétek meg nagyon” közepén jártam, amikor feltűnt, hogy senki nem nevet. Ez mindig rossz jel. Megfordultam, és ott állt mögöttem a tanár, összeszorított ujjakkal, enyhén hunyorítva. Nem szólt rögtön. Megvárta, amíg teljesen befejezem, majd csak annyit mondott: „örülnék, ha ezt a megfigyelőképességet a tananyagban is kamatoztatnád”. Az osztály szinte sajnálatból nevetett. Én pedig percekig nem mertem felnézni a füzetemből.