A padtársamnak szánt megjegyzésemet a tanár olvasta fel az egész osztálynak
Dogadolgozat közben írtam egy cetlit a padtársamnak, csak annyit, hogy „ha ezt túléled, hivatalosan is okosabb vagy nálam és az egész padsornál”. Ártatlan, kicsit kétségbeesett üzenet volt, nyilván nem országos nyilvánosságra szánva. A padtársam viszont elejtette, a tanár pedig pontosan abban a pillanatban hajolt le érte, amikor én még reménykedtem, hogy talán nem veszi észre. Felvette, ránézett, aztán – mert a sorsnak mindig van humora – hangosan felolvasta. Nem kiabálva, nem megalázóan, hanem lassan, tisztán, mintha valami idézet lenne egy tankönyvből. Az osztály nevetett, én pedig abban a másodpercben döntöttem el, hogy a jövőben minden érzelmi kommunikációmat legalább háromszoros titkosítással fogom végezni. A padtársam még meg is veregette a vállam, ami valahogy csak rontott az egészen, mert úgy éreztem magam, mint akit hivatalosan is átadtak a nap poénjának.