A liftben poénkodtam, aztán kiderült, hogy pont a legrosszabb ember hallotta
Hétfő reggel volt, a kezemben kávé, a fejemben köd, és valamiért azt hittem, jó ötlet lesz oldani a liftben kialakuló kínos csendet. Ketten álltak bent, egy idősebb férfi és egy nő, én pedig úgy éreztem, hozzátehetek valamit a hangulathoz. Félmosollyal odavetettem, hogy „na, legalább itt még nincs jelen a vezetőség”. A férfi rám nézett, biccentett, és teljes nyugalommal azt felelte: „dehogynem, én alapítottam a céget”. A következő három emelet hosszabb volt, mint bármelyik munkanapom. Próbáltam menteni azzal, hogy én ezt nyilván humorosan értettem, mire a nő mellettem halkan csak annyit mondott: „az látszik, hogy valaminek szántad”. A liftajtó kinyílt, és ugyanabba az irányba kellett mennünk. Úgy sétáltam mellettük, mintha közösen követtünk volna el valamit, csak ők nem tudtak róla, én pedig nagyon is.