A liftben már a poén előtt tudtam, hogy baj lesz
Reggel félálomban szálltam be a liftbe, kávé a kézben, fejben még valahol a takaró alatt. Ketten már bent álltak, én pedig úgy akartam oldani a csendet, hogy odaböktem: „na, legalább itt még nincs hétfő-hangulat”. A mellettem álló férfi rám nézett, és teljesen nyugodtan azt mondta: „de van, én vagyok a főnököd apja”. Olyan hirtelen lett csend, hogy még a lift zümmögése is sértődöttnek tűnt. Aztán a negyediken a kávém kupakja feladta, a fél ingem barna lett, a nő mellettem pedig csak annyit mondott: „így már tényleg teljes a hétfő”. Mire leértem, már nem is az zavart, hogy mit mondtam, hanem hogy egy liftben sikerült egyszerre kínosnak, viccesnek és tragikusan hétfőinek lennem.