A képernyőmegosztás többet mondott rólam, mint szerettem volna
A meeting elején még magabiztos voltam. Megnyitottam a prezentációt, rákattintottam a megosztásra, és már kezdtem volna a mondandómat, amikor észrevettem, hogy nem azt az ablakot látja mindenki, amit kellene. Ott virítottak a félkész jegyzeteim, a furcsa fájlneveim és egy keresés, amiből világosan látszott, hogy öt perccel korábban még azt próbáltam kideríteni, hogyan lehet gyorsan okosnak tűnni egy státuszmegbeszélésen. A főnök udvariasan hallgatott. A kollégáim is. És én abban a pillanatban megértettem, milyen érzés, amikor az ember szakmailag ugyan jelen van, emberileg viszont már kilépett a hívásból.