Nagymamámnak sikerült egy mondattal megsértenie és megnevettetnie ugyanazt az embert
Családi ebéd után nagymamám végignézett rajtunk, és megállt az unokatestvéremnél, aki épp harmadszor szedett a süteményből. Nem emelte fel a hangját, csak annyit mondott: „Örülök, hogy ízlik, legalább valaki komolyan veszi a munkámat.” Az asztalnál mindenki tudta, hogy ez egyszerre dicséret és enyhe támadás. Az unokatestvérem egy pillanatig nem tudta eldönteni, mosolyogjon-e vagy tegye le a villát. Végül mindkettőt megpróbálta, ami önmagában külön látványosság lett. Nagymamám pedig ugyanazzal a nyugalommal folytatta az evést, mintha semmi különöset nem mondott volna.