A bókom úgy hangzott, mintha nyilvános bocsánatkérés lenne
A vacsora első fél órája egészen jól alakult. Beszélgettünk, nevettünk, és egyszer csak azt gondoltam, itt az idő valami kedveset mondani. A fejemben szépen összeállt a mondat. A számon kijőve viszont inkább úgy hangzott, mintha egyszerre kritizálnám, mentegetném magam és szabadkoznám valamiért, amit még el sem követtem. Láttam rajta, hogy próbálja értelmezni. Én is próbáltam. A végén már nem is az volt a célom, hogy javítsak a helyzeten, csak hogy ne kelljen az asztal alá csúsznom. Ritka pillanat, amikor az ember egyetlen mondatból egész estére szóló hangulatot gyárt magának.