A randi, ami már a köszönésnél elvesztette az egyensúlyát
Annyira készültem erre a randira, hogy még azt is elpróbáltam, hogyan fogok lazán mosolyogni, amikor meglátom. A valóságban viszont amikor odaértem az asztalhoz, ahelyett hogy azt mondtam volna, „szia, örülök, hogy találkozunk”, teljes nyugalommal kicsúszott a számon: „szia, remélem te is engem vársz”. Ő először nevetett, én meg azt hittem, megmenekültem. Aztán leültem, de a széket rosszul húztam ki, megbillentem, a víz kiborult, és a pincér azzal a tekintettel nézett rám, amivel általában biztosítókárfelmérők szoktak. A lány végül azt mondta: „nyugodj meg, legalább unatkozni nem fogok”. Ebben mondjuk igaza lett.